Újabb tót szervezet alakult a felvidéki magyarok zaklatására 2008-08-21. 08:22
"A szlovák délvidékért - itt élünk együtt" néven alakítottak polgári társulást szerdán a magyarbarátnak nem nevezhető szlovák hazafias történelmi intézményhez, a Matica Slovenskához szorosan kötődő személyek.
A társulás deklarált célja a vegyesen lakott úgynevezett dél-szlovákiai régióban élő, állítólag a magyarok által kisebbségi pozíciókba "szorított" tótok nemzeti kultúráját, identitását megőrizni hivatott tevékenységek előmozdítása.
A Csallóköz központjának számító, döntően magyarok lakta Dunaszerdahelyen bejegyzett, s a székhelyét is ugyanitt berendező társaság egyik frontemberének, Stanislav Bajaníknak, a Matica Slovenská titkárának, az előkészítő bizottság elnökének indoklása szerint a most megalakult civil szervezetre azért van szükség, mert Szlovákia déli régióiban "tartósan diszkriminálják a szlovákokat, a szlovák államnyelvet, a szlovák kultúrát és a szlovák iskolákat". Mint Bajaník a TASR szlovák hírügynökségnek elmondta, "szükséges, hogy az itt élő, s az erre kész emberek kezdeményező javaslatokat tegyenek az állami szerveknek és az önkormányzatoknak".
A Matica Slovenská titkára nem pontosította, milyen célok érdekében van szükségük az állami szerveknek a jelzett javaslatokra, egyszersmind tagadta, hogy a szerveződés a szlovák kormányfő, Robert Fico közelmúltban megfogalmazott igényei nyomán, az ő buzdítására jött volna létre.
Fico a Matica Slovenská elevenebb és eredményesebb tevékenységét sürgette a rabolt területen létrehozott ország déli részében a Matica megalakulásának 145. évfordulójára emlékező turócszentmártoni (Martin) ünnepség szónokaként. Koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) vezető Ján Slota ugyanott ismét magyarellenes kijelentéseket tett.
A turócszentmártoni rendezvényen Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet képviseletében jelen volt az ügyvivő, Váradi Lajos, a nagykövetség első beosztottja, aki a sérelmek okán nyílt levélben fordult a Matica elnökéhez, Jozef Markushoz, amelyben azt kérte, hogy Markus határolódjon el Slota sértő, a "népeink békés együttélését aláásó" kijelentéseitől.
Jozef Markus válaszlevelét a nagykövetség - a feladó kérésére - nem hozta nyilvánosságra. Az MTI pozsonyi tudósítójának nem hivatalos forrásból származó értesülése szerint azonban az általános udvariasságokat tartalmazó levélben nincs nyoma az elhatárolódásnak.
Szerdán Dunaszerdahelyen, a civil szerveződés alakuló ülésén a Matica Slovenská mocsonoki (Mocenok), rimaszombati, galántai, lévai, nyitrai, érsekújvári és más dél-szlovákiai helységek regionális Matica-központjainak munkatársai és aktivistái vettek részt. Egyszersmind megfogalmazták a társaság létrehozásának indítékát, miszerint "az együttélésnek a kölcsönös tolerancián, s nem a szlovákokat és a szlovák szükségleteket érő sérelmeken kell alapulnia". Leszögezték: "Tiszteletben tartjuk a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és más dokumentumokat, de követeljük, hogy az alkotmányosságot a többségi (szlovák) nemzetre vonatkozóan is tartsák be."
(MTI korrigálva) |