Igazoltató rendőrökre támadtak a mokkák 2008-11-20. 13:17
Igazoltató rendőrökre támadtak
Három figyelmeztető lövéssel sikerült megfékezni azokat a rendőrökre támadókat, akik egy közúti igazoltatásnak ellenszegültek a Nógrád megyei Szátok községben. Az autóban utazóknak, majd a köréjük gyűlt embereknek azért támadt konfliktusuk a rendőrökkel, mert a sofőr a saját bevallása szerint is alkoholt fogyasztott, s a rendőr ezt nem nézte el neki.
Tudósítónktól - Népszabadság
Az autóban ülők megfenyegették a járőrt, egyikük a nyakát is szorongatta. Ezért segítséget kértek a rétsági rendőrkapitányságtól. Az időközben az eset helyszínére összecsődült, csaknem százfős tömeg a rendőröket körülvette, akiket a szátoki cigány kisebbségi önkormányzati vezető közreműködésével sikerült megfékezni.
Dankóné Nagy Éva, a megyei főkapitányság szóvivője elmondta: a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével megalapozottan három személyt gyanúsítanak: egy 30 éves és egy 27 éves szátoki, valamint egy 29 éves romhányi férfit. A vezető szerepet betöltő személy ellen, őrizetbe vétele mellett - a csoport vezetőjeként - csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást. A másik két férfi ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelhet vádat a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség.
Szabó Jenő, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a túlerő miatt a lőfegyver használatának nem minősülő riasztólövéseket jogszerűnek és szükségesnek nevezte. Tegnap a Nógrád megyei és a rétsági városi rendőrkapitány megbeszélést kezdeményezett a szátoki polgármesterrel és a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjével a kialakult helyzet kezelésére.
(a NOL cikkének szó szerinti átvétele)
Kuruc.info: hogy honnan tudjuk, cigányok voltak ezek is? Tessék csak elolvasni a legutolsó mondatot. Igen, ezt a Népszabadság írta le – egyéb kérdés?! |