Balassagyarmat: film készül a legbátrabb városról 2008-12-03. 13:33
Kilencven éve, 1919. január 29-én Balassagyarmat polgárai és vasutasai a honvédekkel közösen becsülettel kiverték városukból a megszálló cseh csapatokat és megvédték lakóhelyüket. A történelmi eseményről Matúz Gábor balassagyarmati származású rendező, operatőr vezetésével forgattak filmet a napokban a helyi Helytörténeti Gyűjtemény épületében.
A tervek szerint a közel másfél órás film bemutatója az évforduló napján lesz. A legbátrabb város nevet viselő, játékfilmes elemeket is tartalmazó dokumentumfilm azt az időszakot öleli fel, amikor a cseh csapatok megszállták a várost, miközben felső-magyarországi területeket foglaltak el – mondta el a nórdádi portálnak Matúz Gábor, a film rendezője, producere.
Két hétig tartották a várost megszállva. Ezalatt a helyi polgárság, de főleg a vasutasok nem értettek egyet a kormány azon álláspontjával, miszerint a magyarok ne vegyék fel a harcot a csehekkel, hanem adják oda területüket – közölte. Olyannyira nem, hogy 1919. január 29-én hajnalban megtámadták a cseh katonákat elszállásoló laktanyát. Az egész napos csatában csak a második roham alkalmával sikerült visszavenni a laktanyát. A hír hallatára más településeken is szembeszegültek az ellenséggel. A film ennek az eseménynek állít emléket.
(Nport - MNO nyomán) |