Zuschlag: "Így működik az egész ország, nehogy azt gondold, hogy Szijjártó fehér" 2008-12-03. 16:17
Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Ujhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. A vádlott megtagadta a vallomástételt, de nyomozati szakban tett vallomását felolvasta Fodor Endre tanácsvezető bíró a szerdai tárgyalási napon. Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Szente megtagadta a vallomástételt, mondandóját írásban nyújtotta be, kérdésekre nem válaszolt, a szembesítést nem vállalta.
A Kiskunhalason ügyvédként praktizáló vádlottat bűnpártolás vétségével, magánokirat-hamisítással és hamis tanúzásra való felbujtással vádolja az ügyészség.
Szente Zsolt - az ügyvédnek a nyomozati szakban tett vallomása szerint - először, 2005-ben egy gödöllői ingatlanvásárlást intézett Zuschlagnak, később több betéti társaságot is alapított neki. Zuschlag 2006 nyarán kérte meg őt, hogy vállalja el Őri András - ebben az ügyben a negyedrendű vádlott - képviseletét, aki ellen eljárás indult civil szervezetek pályázaton elnyert pénzei miatt. Miután az ügyvéd tudomására jutott, hogy a hozzá köthető szervezetek pályázatokon nagy összegeket kaptak, megkérdezte Zuschlagot, el kellett-e számolnia az elnyert pénzekkel. Azt a választ kapta, hogy mindenről elszámolt.
A nyomozás megkezdése után - Szente nyomozati szakban tett vallomása szerint - Zuschlag azt mondta: senkinek sem érdeke, hogy az ügy "felfelé" haladjon. Kijelentette neki azt is, hogy Arató Gergely (jelenleg az oktatási tárca államtitkára) és felesége, Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, valamint Kiss Péter kancelláriaminiszter is tudott a tevékenységükről, sőt, Aratóhoz szervezetek is voltak bejelentve.
Egyszer megkérdezte Zuschlagtól, hogy a tényleges tagsággal nem rendelkező, de pályázatokon jelentős összegeket nyerő civil szervezetek miért működhetnek így. Mire azt a választ kapta: "Így működik az egész ország, ne gondold azt, hogy Szijjártó Péter (a Fidesz szóvivője, a Fidelitas elnöke) fehér". (Ez a rész érdekes módon hiányzik az MNO oldalán lehozott MTI-tudósításból - a szerk.)
Az ügy kirobbanása után Zuschlag János azt mondta neki - az ügyvédnek a nyomozás során tett vallomása szerint -, hogy célszerű lesz egy halott embert, a 2004-ben elhunyt Kis-Baranyi Lászlót "beemelni" az ügybe, őrá rá lehet fogni a törvénytelenségeket.
Zuschlag kérésére beszerzett egy fényképet is az elhunytról azért, hogy a kihallgatásra váró emberek "felismerjék" őt - vallotta az ügyvéd. Azt is mondta neki - tette hozzá Szente -, hogy ne idegeskedjen a nyomozás miatt. És azt is: Budapesten közölte vele egy fontos személy, hogy lehallgatják.
Szente Zsolt azt vallotta, hogy hitelt adott Zuschlag szavainak, mert ettől a naptól kezdve másik telefont használt. Zuschlag egyébkén - Szente szerint - Lusztig Péterre is hivatkozott, mint aki segíteni fog az ügyben. (Lusztig baranyai rendőr-főkapitány, majd szocialista képviselő volt.)
(MTI) |