Cigányszínesek: síncsavarlopások, gyilkosságok, tömegverekedések, rablások 2008-12-03. 23:48
Összeverekedett két család a veresegyházi Fő úton
Hat embert állított elő a rendőrség szerda délután Veresegyházon. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerint két család verekedett össze a Fő úton lévő benzinkútnál. Az egyik család megrongálta a másik család hozzátartozójának gépkocsiját. Egy szemtanú szerint a verekedés során egy szamurájkard is előkerült, de ezt a rendőrség cáfolta.
(zsIndex)
***********************
Kalapáccsal támadt egyik gyerek a másikra
Két óra alatt elfogták a rendőrök azt a 12 éves gyereket, aki egy nála két évvel idősebb fiút rabolt ki Debrecenben
A hajdúsági megyeszékhely rendőrségére kedden délelőtt 11 óra körüli jelentették be, hogy rablótámadás ért egy, az egyik orvosi rendelőből hazafelé tartó 14 éves fiatalt. Bár az elkövető két évvel fiatalabb volt áldozatánál, azonban magasabb és testesebb volt, így az erőfölényét kihasználva, egy kalapáccsal a kezében könnyűszerrel meg tudta őt félemlíteni. A sértettet előbb fojtogatni kezdte, majd közölte vele, hogy agyonveri, ha a fiú nem adja át neki a mobilját - értesült a HavariaPress.
A fenyegető fellépéstől a sértett annyira megijedt, hogy nem tanúsított ellenállást, így a rabló könnyűszerrel el tudta vinni a telefont. A még gyerekkorú bűnöző búcsúzóul közölte a fiúval, hogy bajba kerül, ha szól valakinek a történtekről. A sértett busszal menekült el a helyszínről, majd néhány megállóval messzebb, egy boltban kért segítséget. A bejelentést követően a járőrök azonnal megkezdték a rabló felkutatását, és kevesebb mint két órán belül elfogták az elkövetőt, aki beismerte tettét.
(STOP)
***********************
Kilopták a vashevedereket az iparvágányból
Sínvégek illesztéséhez szolgáló vashevedereket loptak el az azokhoz tartozó csavarokkal együtt ismeretlenek a MÁV kaposvári iparvágányából – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden a távirati irodával.
Pálné Gergely Mónika tájékoztatása szerint a lopásról a MÁV képviselője tett feljelentést a Kaposvári Rendőrkapitányságon. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 800 ezer forintot – tette hozzá a szóvivő.
(MTI - MNO)
Kuruc.info: természetesen szó sincs terrorcselekményről. Még akkor sem, ha irdatlan károkat okozhat egy ilyen lopás folytán bekövetkező baleset. Gondoljunk mondjuk jókora olajtartályokra... és még van pofájuk a fajvédőknek álszent módon mentegetni a cigányságot pl. Monorierdő kapcsán, miközben tudjuk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt, novemberig bezárólag,143 esetben(!!!) indított eljárást a rendőrség?! Ezek közül csak pár újabb:Gödöllő, Taszár stb.
***********************
Hét utassal, jogosítvány nélkül Nyírcsaholyban
Nyírcsaholy - Pénteken késő este Nyírcsaholyban a Nagyecsedi Rendőrőrs járőrei akartak megállítani egy személygépkocsit.
A régi Skoda a jelzés ellenére kikerülte a rendőrt és nagy gázzal elhajtott, majd egy kanyarban kicsúszott, telefonoszlopnak ütközött és az oldalára borult. Négyen, köztük a sofőr, kimásztak a járműből és elszaladtak, négyen a kocsiban rekedtek.
A személyautóban ülő nyolc fiatal közül heten sérültek meg, valamennyien könnyebben. A gépkocsit vezető 17 éves fiatalembernek nem volt jogosítványa. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást.
(SZON; nem kommentálható)
***********************
A "fásísztá" olaszok megint bekeményítettek. Érdekes, nekik szabad, nekünk meg nem. Vajon miért?
Aki a gyerekét küldi koldulni, azt megbüntetik
Az olasz kormány olyan rendeletet akar hozni, amelynek értelmében elveszítenék a gondviselési jogot azok a szülők, akik Olaszországban kéregetésre kényszerítik gyermekeiket - jelentette be a belügyminiszter szerdán a parlamentben.
Roberto Maroni bejelentésének előzménye, hogy a római semmítőszék egy ügyben úgy döntött: azok a roma szülők, akik koldulásra utasítják kiskorú gyerekeiket, nem büntethetők meg emiatt, mert a kéregetés "a romák kulturális hagyományai" közé tartozik. A bíróság szerint a (roma) gyerekek esetében ezért ez nem tekinthető rossz bánásmódnak.
A rendőrség adatai szerint mintegy 50 ezer kiskorú kéreget az olasz utcákon. Többségük 2 és 12 év közötti, román állampolgárságú kisgyerek. A kéregető gyerekek akár 100 eurót is összegyűjtenek naponta, és a rendőrség becslései szerint a gyerekkoldusokra épülő "üzletág" bevétele a kétmillió eurót is meghaladhatja évente. Nemrég a Caritas katolikus segélyszervezet is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több - elsősorban Kelet-Európából és a fejlődő országokból származó - kiskorút kényszerítenek utcai kéregetésre Olaszországban.
MTI - HVG
***********************
Három gyilkosság gyanúsítottjait kapták el
Rövid időn belül három gyilkosság gyanúsítottját is elfogták; a váci, a monori és a csévharaszti emberölés elkövetőit őrizetbe vették – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Vácott még múlt péntek éjjel egy késsel ölte meg élettársát egy 33 éves férfi, majd társával elmenekült. Őt a rendőrség rövid időn belül elfogta, míg 28 éves társát körözés után a balassagyarmati rendőrség fogta el – mondta Beluzsárné Belicza Andrea. Vácott hétvégén egy 62 éves férfit is meggyilkoltak családi házában, rendőrség még keresi az elkövetőt.
A sajtóügyeletes közlése szerint elfogták viszont azt a 23 és 33 éves gyanúsítottakat, akik a Pest megyei Monoron egy családi ház udvarán öltek meg egy 80 éves asszonyt. A két, szintén monori gyanúsított részletes beismerő vallomásukban elmondták: a villanyórát lekapcsolták és az udvarra kilépő idős asszonyt hátulról leütötték, majd a házból műszaki cikkeket, festményt, porcelán étkészletet és arany ékszereket tulajdonítottak el. Az idős hölgy a fejére mért ütés következtében vesztette életét még vasárnap éjjel. Holttestét a szomszédok fedezték fel az udvaron másnap reggel. A gyanúsítottak ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult eljárás. (Kuruc.info: bővebb infóért lásd EZT)
Múlt pénteken Csévharaszton egy kocsmai tömegverekedés közben olyan súlyosan bántalmaztak egy nagykőrösi férfit, hogy az a helyszínen meghalt. Azt a férfit, aki halálos ütést mért egy sörpaddal a nagykőrösi férfira, őrizetbe vették emberölés gyanújával, három másik férfit pedig garázdaság miatt vonnak eljárás elé. A három gyilkossági ügyben a rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
MTI - MNO
***********************
Rablás Debrecenben - két óra alatt meglett az elkövető
Debrecen - Kedd délelőtt egy 14 éves fiú egy fényesudvari orvosi rendelőből tartott hazafelé, amikor odalépett hozzá egy – általa ismeretlen - 12 éves fiú...
Az elkövető bár fiatalabb volt két évvel, azonban magasabb, így testi erőfölényét kihasználva egy kalapáccsal a kezében megfenyegette a sértettet, illetve a nyakánál fogva megragadta.
A „Ha nem adod át a mobilodat, agyonverlek” felszólítástól a sértett annyira megijedt, hogy amikor az elkövető kivette a zsebéből a telefont, nem tanúsított ellenállást. Az elkövető mielőtt távozott felszólította a fiút, hogy a történtekről ne szóljon senkinek, különben baj lesz.
A 14 éves sértett buszra szállt, és néhány megállóval messzebb, egy boltban segítséget kért. A rendőrségre érkezett bejelentést követően kollégáink forrónyomos intézkedések keretében azonnalosan a helyszínre érkeztek, majd a kapott személyleírás alapján, illetve a helyszíni adatgyűjtés keretében szerzett információ birtokában beazonosították az elkövetőt, aki kihallgatását követően beismerte a tettét.
(HAON; nem kommentálható) |